2022-ben, a kasseli documenta 15 kiállításai visszavonhatatlan hatással voltak a kortárs művészetről alkotott felfogásomra. Ma is keresem azokat a megközelítéseket, motívumokat, amelyekre az indonéz ruangrupa kurátori felfogása ráirányította a figyelmemet. Különösen olyan megvalósulásaikat, amelyek tartalommal töltik meg a művészetelméletek néha inkább hangzatos, konstruált, mint tapasztalatokon alapuló kifejezéseit, gyakorlatban művelik a társadalmi elkötelezettséget.
Álmodni sem mertem volna akkor arról, hogy az egyik résztvevő művészkollektívát később felkereshetem otthonában. Pedig ez történt. A kenyai Wajukuu Art Collective életvilága az óriási térbeli távolság ellenére elérhetővé vált számomra (a Budapesti Metropolitan Egyetem Erasmus Oktatói Mobilitás Programjában). A szakadék, amely a körülményeik sematikus médiareprezentációkon hizlalt elképzelései és a zsigeri, érzelmi-intellektuális megtapasztalása között tátong, óriási. Ebben az írásban megkísérlem áthidalni.
A hely, ahol a művészek élnek, Nairobi egyik nagykiterjedésű iparnegyedében egy sűrűn és nagyon alacsony jövedelműek által benépesült slumnegyed, Mukuru. A központtól mintegy 40 percnyi motorút – én a helyi közlekedési eszközök közül a Boda Bodának nevezett motort részesítettem előnyben, mert a nagy dugókban is lehetett velük haladni, másrészt közelebb kerültem a forgalmas utcákhoz, ahol gyalog sajnos nem volt ajánlatos egyedül közlekednem. Az iparnegyed nagyon rossz minőségű asztfaltján lassan tudtunk csak menni, így magamba szívhattam az ínségnek, a gyarmatosítás átkos örökségének korábban soha nem tapasztalt látványát, és a füstjét a jórészt Európából származó égetett szemétnek.
A kollektíva tagjai ebben a negyedben nőttek fel. Az alapítók közül sokan elköltöztek, egyikük, a médiaművész Ngugi Waweru azonban a kezdetek, azaz 2004 óta itt él és alkot, szervezi a közösség életét. A másik, általam megismert és kiemelt szereplő Freshia Njeri festőművész. Munkájukat két, egymástól elválaszthatatlan oldalról érdemes megközelíteni. Épp ez adja véleményem szerint a kollektíva különlegességét.
Ngugi Waweru: Calling echo within (2)
Wajukuu Art Collective
Párhuzamosan építik a közösséget és saját munkásságukat. A legjobb példa erre a kasseli documenta 15-ön való szereplésük, ahol én is megismertem munkáikat. A leírásokban mindenhol hangsúlyozzák a mindennapi, alapvető szükségletek hiányával élők világát beárnyékoló bűnözést és az azzal szorosan összefüggő drogproblémát, amely elsősorban a fiatalokat érinti. „Ebből a tájból született meg a Wajukuu, amely az emberek rugalmasságáról tanúskodik és arról a képességéről, hogy a szenvedést szépséggé alakítsák át” – olvashatjuk a honlapon.
A nyomtatásban megjelent kézikönyv még pontosabban írja le a csoport hitvallását és tevékenységét: „A kitartás jellemzi a Wajukuu művészethez és az élethez való hozzáállását, amelyben a művészetet tekinti alapnak, minden mást pedig felépítménynek. A folyamatos gazdasági nehézségek valósága áthatja a Wajukuu társadalomtudatos projektjének kifejezési szándékait. A kollektíva részvétele a lumbungban, a Killing the Fear of the Unknown című projektben egy fenntarthatósági kezdeményezéssel csúcsosodik ki, amelynek keretében a Wajukuu állandó projektteret biztosít magának, anyagi támogatást nyújt tagjainak, valamint famegmunkálási műhelyek keretében megosztja tapasztalatait és technikáit.” (Részlet Enos Nyamor szövegéből).
Freshia Njeri: Windows, 2022
A művész jóvoltából
/A lumbung indonéz kifejezés, amely egy közösségi rizsraktárt jelöl, ahol a felesleges termést a közösség közös hasznára tárolják. A fogalom a megosztás, a barátság és a fenntarthatóság értékeit képviseli. A documenta 15 – melynek egy indonéz művészkollektíva volt a vezető kurátora – művészeti modelljeként a lumbung a közösségi alkotásra, az erőforrások megosztására és a közös irányításra helyezte a hangsúlyt – A szerk./
A documenta Halle az egyik fő helyszíne volt a kasseli eseményeknek: itt a Wajukuu egy sötét alagúttal kezdődő, majd a kelet-afrikai hagyományos maszáj házépítés, a manyatta és a slum esztétika (a nyomornegyedek anyaghasználatából, vizuális kultúrájából kiinduló, gyakran újrahasznosításra, ideiglenességre és közösségi térhasználatra épülő művészeti formanyelv) alapján folytatódó teret hozott létre, amelyben tárgy és videóinstalláció is helyet kapott. Ngugi Waweru késekből létrehozott installációja volt a központi eleme az összeállításnak: az eszköz ellentmondásos esztétikája és használatának összetettsége, annak szinte egymást kizáró módjai kifejezték az alapkoncepciót.
Januárban Ngugi Waweru vezetett körbe a Lunga Lunga negyedben, ahol élnek és alkotnak: a bádogházak rendezetlenségének látványa a stúdiójának ablakából, ahol lenyűgöző késinstallációi is láthatók, felidézte a documenta kiállítás kiváló címét, és végtelenül szerencsésnek mondhattam magam, hogy ily módon, ezzel az élményegyüttessel megtapasztalhatom a megszabadulást az ismeretlentől való félelemtől.
A közösségi tereik ugyancsak nagy hatással voltak rám. Különösen a csarnokszerű, mobil bádoglemezekből összerakott épület, amely projekttérként és kiállítótérként is funkcionál. Most alakítják ki a fotó- és filmkészítő műhelyek helyszínét. A legrégebben használt tér szolgál a minden hétvégén zajló gyerekfoglalkozások és közös főzések helyszíneként. Itt ismerkedtem meg Freshia Njeri festővel, aki a közösségben ezeket szervezi.
Gyerekfoglalkozás
Wajukuu Art Collective
Ő maga egy „sikertörténet” a kollektíva bemutatkozó videója szerint, hiszen 20 évesen egyedülálló anyaként egy drogériában dolgozott, de tíz évvel később sokkal jobb megélhetést tud biztosítani az időközben gyarapodó családjának. A művészet számára természetesen nem csak az életkörülményeinek javulását jelentette, hanem az önmegvalósítást. Sokféle technikát használ, a színkompozíciói egészen különlegesek, absztrakt hatású figuratív képei a nőiség érzékeny regisztereit mozgósítják, az általa teremtett világ számomra meglepően ismerősnek, otthonosnak tűnt. Csöpp stúdióját a közösségi tér tetején megosztja egy nőművésztársával.
Mielőtt eljöttem, a gyerekek fanyomattal készített varázslatos képeit nézegettük együtt: ezeket eladásra is kínálják a rendezvényeken. A szülőkkel való megállapodás szerint a kapott összegnek csak kis része kerülhet a családi kasszába, a nagyobb hányadát a gyerekek saját igényeik szerint költhetik el. Miközben a negyed szélén a Boda Bodámra várakozva hosszan beszélgettünk, kiderült, dokumentum filmklubot is szervez beszélgetésekkel (akárcsak én), ezek is népszerűek a felnőttek körében.
A kasseli documentáról hazatérve 2023-ban írtam egy beszámolót a Mezosferának, a „Mit tanultam a documenta 15-ön?” körkérdésre válaszolva. Ebben a saját fotóim szerepeltek, az egyiken véletlenül épp Freshia Njeri látható, amint a videón azt mondja: „A művészet mindannyiunkban él.”
Freshia Njeri: Listen, 2022 ©
A művész jóvoltából
És ezt a hitvallást képviselik nyilvánvalóan hitelesen, ezt díjazták Németországban a documentát követő évben, amikor is a neves, az alapítóról elnevezett Arnold Bode Díjat nekik adományozták.
Íme az indoklás:
„A legutóbbi documenta kurátori koncepciójának kiindulópontja (…) egy újragondolás volt. A lumbung-elv nem azt célozta, hogy a résztvevő kollektívák hozzájáruljanak a világhírű művészeti kiállításhoz, hanem hogy támogassa őket munkájukban, és annak eredményeit mutassa be Kasselben (…). Ahelyett, hogy azt kérdezték volna, mit tehetnek az egyes szereplők, a művészek, a kollektívák és a kreatív közösségek a documentaért, a kérdés az volt: Mit tehet a documenta ezekért a szereplőkért? Pontosan ez a perspektívaváltás történik a Wajukuu Art Projectben is a művészetet illetően: nem diskurzus, nem a „l’art pour l’art” gondolkodásmód határozza meg tevékenységét, hanem az a szándék, hogy a művészet segítségével változtasson valamit Mukuru életének valóságán. A Wajukuu nem azt kérdezi, mit tehet a kollektíva a diskurzusért, a művészetért, hanem azt, mit tehet a művészet a közösségéért? A Wajukuu a művészi gyakorlatot helyezi közösségük új jövőképének középpontjába.” (Részlet Ann Mbuti laudációjából. Elhangzott 2023 májusában a kasseli Brüderkirchében.)
A kenyai utamon rengeteg dolgot tanultam, de azt hiszem, a legnagyobb hatással a Wajukuu művészeinek élete, körülményei és munkája volt rám. Az a szuahéliül „tulivu” (angolul „mellow”, „serene”, „peaceful”; magyarul „lágy”, halk”) közeledési mód, amit annyiszor volt módom megtapasztalni országszerte a helyiek körében, és igen nagyra értékelek, a slum környezetben még erőteljesebben hatott. Nemrég, amikor a hírekben a szörnyű esőzések nyomán elárasztott Nairobiról néztem a tudósításokat, és emailben érdeklődtem, hogyan vészelték át a szörnyű áradatot, Freshia válaszában a közösségi összefogáson volt a hangsúly: „Az esőn nem tudunk változtatni, de azzal biztosítjuk be magunkat, hogy figyelünk és az első jelre mozdulunk, gyorsan értesítjük egymást.”
A „wajukuu” jelentése „unokák”. Az elnevezés kapcsolódik egy szuahéli közmondáshoz: „Majuto ni mjukuu huja baadaye.” Ennek nehéz megtalálni a magyar megfelelőjét: arra utal, hogy mint a gyerek érkezéséhez képest az unoka, úgy a megbánás is csak később érkezik. Ám soha nem késő helyrehozni az általunk elkövetett rosszat, ahogy Freshia fogalmazott, valahol megálljt kell parancsolni a negatív dolgoknak, megszakítani azok láncolatát, hogy a jövő felnövekvő generációinak jobb élete legyen.
Gyerekfoglalkozás
Wajukuu Art Collective
Talán ez az, amit a Wajukuu története a legvilágosabban megmutat: hogy a művészet nem elsősorban tárgyakat, kiállításokat vagy nemzetközi szerepléseket jelent, hanem kapcsolatokat, figyelmet, közösséget és jövőképet. A kortárs művészet egyik legfontosabb kérdése, hogy mire képes, és tud-e valódi változást hozni. Mukuru bádogházai között a művészet az élet szerves része, sőt annak egyik eszköze lett: tanításra, közösségépítésre, önkifejezésre és reményteremtésre.
Nyitókép: Ngugi Waweru: Kahio kogi gatemaga o mwene (a sharp knife cuts the owner) (használt kések, motorlánc,hullámlemezek) Fotó: Wajukuu Art Collective
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre előfizetőink, támogatóink nélkül. Ha tetszett az írásunk, oszd meg, hogy a világosság mindenkihez eljusson.
